Kifogások… de baromi nehéz ezen már túllépni. 

Az elmúlt napokban ismételten mindenki azt hajtogatta, hogy miért nem.

Nincs ezeknek az embereknek már komolyan elegük önmagukból? Nem gáz szánalmasnak lenni? De most komolyan? 

Nem szerettem volna ezt a képet közzétenni, de most olyan kedvem van, hogy jól beletoljam azoknak a nőknek és férfiaknak az arcába, akik csak arról dumálnak egész nap, hogy miért nem megy nekik a mozgás. 

„ Nem ér rá a férjem! Nincs, aki otthon maradjon a gyerekkel!” 
„Nekem a délután nem jó!” 
„Lusta vagyok!”
„ Meleg van!” 
„Hideg van!”
„Esik az eső!”
„Süt a nap!”
„Fáradt vagyok!”
„ Elkezdtem… de nem tetszett!”
„ Nekem ez nem megy, nem bírom!”

Végigolvastad? De most úgy komolyan? 

Akkor most baromi gyorsan nézz magadba… és nézz a képre. Szerinted nem szánalmas?

Most mondhatnád, hogy mekkora bunkó vagyok, hogy ilyen képpel manipulálok. Őszintén? Írnék én még ennél cifrábbat. (...) Nem azok miatt nem teszem, akiknek összetörném a lelkivilágukat, amikor rádöbbennek, hogy tohonya kifogáskeresők, hanem a képen szereplő nő iránti tiszteletből próbálom visszafogni magam. 

Szóval igen… tisztelet! Ez az, amit lehet tisztelni. 
Senkinek nem kívánom, hogy átérezze, hogy ehhez mennyi erő kell, és azt sem kívánom, hogy így tudja meg bárki is értékelni azt, hogy van két lába, egészséges és teljes életet élhet. Bár ez a teljes élet egy kicsit paradox! Szerinted ki él teljesebb életet? Az aki, az akadályok ellenére is tesz, nem adja fel, nem kifogásokat keres vagy az, akinek minden megadatott, hogy tegyen önmagáért és mégsem tesz? Azt hiszem, ha ép a lelked, akkor te is tudod a választ.

És milyen furcsa… míg te éveken keresztül azon gondolkodsz, hogy végre megmozdulj, mert visszatart az eső, a napfény, a fáradtság, a lustaság, addig, akikről azt gondolnád, hogy már élni sem akarnak, ők ott futnak minden nap, szélben, esőben, forróságban. Érzik a fáradtságot, de nem engedhetik meg a lustaságot maguknak, mert ők már megértették, hogy mekkora adomány az, hogy élhetnek, mozoghatnak, tehetnek valamit. 

Tudod, miért szeretem és hirdetem annyira a mozgást? Mert minden pillanata, minden velejáró fájdalom, izzadság arra emlékeztet, ami mellet minden nehézség, kifogás eltörpül… nevezetesen, hogy ÉLEK!