1985. április 12-én születtem Debrecenben. Születésemkor fellépő oxigénhiány miatt vagyok ebben az állapotban. Mert ez nem betegség, hanem állapot. Sokan nem tudják a különbséget a két szó között. Eddigi életem során, bizony nem kevésszer találkoztam olyan emberekkel, akik féltek még megérinteni is egy "ilyen" gyereket, mert azt hitték/hiszik, hogy ezt el lehet kapni, mint valami náthát vagy hasmenést. :)

Társasági életemet az Immanuel Otthonban (http://www.immanuelotthon.hu/) kezdtem, ahol az Anyukám is benne volt az Alapító Szülő Tagok közt, később megalapították a Halmozottan Sérültek Hajdú-Bihari Szülőszövetségét (http://haseszov.5mp.eu/) és Anya lett sz Elnöke. Papám is besegített az Ezer Mesterségével. :) Szoros barátságok kötődtek, amik a mai napig is tartanak. Az IMO minden évben megszervezi az egy hetes táborát Berekfürdőn. Fürdőzés mellett sok programokon vehetünk részt. Például kézműveskedés, activityzés, tánc est és még sok sok más. Egész napot elszórakozzuk, elnevetgéljük. Legkisebbektől a legnagyobbakig mind remekül érezzük magunkat. Esténként pedig körül üljük az asztalt és éjfélig beszélgetünk. :)

Iskolámat az Eötvös Utcai Általános Iskolában kezdtük Anyával, hiszen mindíg mindenben ott van velem! :) Ez volt az első iskola Debrecenben, ahol "befogadtak" minket. Normál osztályba jártam. Az osztálytársaim eleinte bajban voltak, hogy hogy közeledjenek felém, hogy nehogy megbátsanak, azzal ahogyan hozzám szólnak. Aztán látták rajtam, hogy nem harapok, hanem mosolygok! :) Volt mikor én kezdeményeztem beszélgetéseket mert láttam rajtuk, hogy zavarban vannak. Nagyon összekupálódtunk az osztállyal, olyannyira, hogy nélkülem el sem mentek kirándulni. Meg a hegyre is felcipeltek a kerekesszékemmel együtt. Átestem egy csípőműtéten és az egész osztály meglátogatott. Alig fértünk be az akkori panel lakásba. Össze vissza firkálták a gipszemet és kis rajzokkal, levélkékkel leptek meg. :) Tanáraim is nagyon segítőkészek voltak! :) Mi voltunk az elsők, akik ülve ballagtak.

Tanulmányaimat a Tóth Árpád Gimnáziumban folytattam, amit szintén Anyával jártam ki. :) A gimis éveim voltak a  legszebbek és egyben a legkeményebbek! :) Itt már azért komolyodtunk kicsit. De szünetekben itt sem maradtak el a bohóckodások! Sőt, volt mikor órára is bevittünk egy kicsit és alig bírtuk vissza folytani a nevetést. :D Aztán elkezdődtek a Szülinapozások! Kisállat Szépségverseny. Kosárlabda meccsekre járások, mint Kabala! :) Megismerkedhettem külföldi cserediákokkal, akiket sosem felejtek el! ;) És igen, túléltem az Érettségit! Felmentés kaptam az írás alól, ugyanis gyorsabban jár az agyam, mint azt letudjam írni, ezért dupla tételt kellett húznom a szóbelin az írásbeliekből! Akkor izgultam a legjobban, biztattak, hogy sikerülni fog csak Mosolyogj! Megcsináltam! :)

Irány tovább az Ybl Miklós Műszaki Főiskola, Műszaki Menedzser Szakára. Itt is rám találtak a barátok és az új élmények! Eleinte nem volt lift, csak az a fél emeletes teherlift féle. Ezért felvittek a fiúk egy félemeletet lépcsőn, aztán mindíg feljebb álltunk meg a lifttel, mert ledöcögtetni könnyebb, mint felcihelni. :) Megtanultak segíteni nekünk. :) Sikerült a Diplomát is megcsinálnom. Mindez Anyukám nélkül nem teljesülhetett volna! :) Mivel együtt csináltuk ezt is, így Ő is kapott egy Tiszteletbeli Diplomát! :) Kapcsolatba kerültem a Támpont Irodával is (http://www.lelkiero.unideb.hu/hu/node/7). Sérült hallgatóknak segít a mindennapokban, főleg tanulás kapcsán. Van klub foglalkozás is, ahol össze ülünk és beszélgetünk. Tapasztalatokat, élményeket osztunk meg egymással. Ugyan én már befejeztem az iskolát, de szívesen járok el ide is. Különböző programokon veszek részt rajtuk keresztül. Például kirándulások vagy koncertek. :)

Tagjai vagyunk a MEOSZ-nak (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége). Nem emlékszem pontosan mikor csatlakoztunk a Csapathoz. Jó régen volt. Sosem felejtem el, mikor az egyik rendezvényről megérkezve a busz kitett minket, és haza kellett sétálnunk pár kilómétert a nagy hidegben! :D Mi akkor is csak nevettünk! Mint mindíg! :) Aztán Sportnapokra, Segédeszköz kiállításra is elmegyünk. Számtalan előadásokon, koncerten és Süti Fesztiválokon is részt veszünk. S ne felejtkezzünk meg a minden évben megrendezett Létavértesi Lovas Táborról sem! Ahol a minden napi lovaglás mellett sok mást is csinálunk. Kézműveskedünk, arcfestősködünk, hennázunk, társasjátékozunk, karaokee-zunk és bulizunk hajnalig. Majd másnap kómásan kelünk. De megéri, mert jól érezzük magunkat együtt, kicsik nagyok, szülők és gyereket! :)

Egy baj van az iskolákkal és táborokkal, hogy egyszer véget érnek és el kell Ballagnunk, le kell Diplomáznunk  vagy meg kell szakítanunk a tábori együtt létünket. Sosem szerettem ezeket, sőt! De szerencsére ezek után is megmaradtak a barátságok! Ez a lényeg! Mert ha valami véget ér, utána egy új kezdődik! :) Ez törvényszerűség!

Ezeket az élményeket nem lehet csak úgy leírni, ezeket át kell élned! Fantasztikus dolgokat hagysz ki, ha otthon maradsz a Te kis világodban és nem csinálsz semmit, főleg ha meg is tehetnéd! Nem szoktam semmi elől elzárkózni. Élek a lehetőségekkel amiket elém tesznek. Úgy vagyok vele, hogy kipróbálni kipróbálom, de amit nem akarok azt úgyse csinálom meg! :) Általában mindenben benne vagyok és jártunk már úgy - nem egyszer -, hogy bizony ütötték egymást a programok és el kellett döntenem, hogy melyikre is menjek. Ez a legrosszabb! Ilyenkor mindig azt kérdezem, hogy Miért nincs belőlem kettő? Habár szoktak olyan napjaim lenni, amikor egy Kriszti is sokk! :D

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.